Ami tegnap történt Norbiéknál, annyira meglepő, hogy amikor nekem mesélte valaki, nem is akartam hinni a fülemnek! Hogy igaz volt vagy sem, azt magam sem tudom, de egy biztos. Nagyon fordulatos történet. Elhatároztam hát, hogy én is elmesélem nektek. Hogy mit gondoltok majd végül, azt rátok bízom.
Azzal kezdődött, hogy Norbinak kedve támadt palacsintát enni, ezért így szólt anyukájához:
- Anya! Úgy ennék egy kis kakaós palacsintát. Sütünk este? Kérdezte.
- Nem tudom még, majd meglátjuk! Elég régi már a palacsintasütőnk. Alig van rajta teflonbevonat, és emiatt folyton leragad a tészta. Válaszolta anyukája.
- Majd én segítek! Hisz tudod, hogy mindig együtt sütünk, főzünk. Jó lesz, meglátod! Lelkendezett Norbi.
- Na, jó nem bánom, de előbb vigyük el sétálni Ramónát. Felelte Anyukája.
- Persze! Első a kishúgom! Mondta vidáman Norbi. És ezt nem csak úgy mondta, hanem így is gondolta, hisz köztudomású, hogy ő és Ramóna nagyon szeretik egymást.
Ekkor betoppant Norbi apukája.
Sziasztok! Mondta.
- Szia, Apa! Szólt Norbi vigyorogva, mint aki már sejt valamit.
- Szia! Mit rejtegetsz a hátad mögött? Kérdezte anyukája, akinek soha semmi nem kerülte el a figyelmét.
- Lebuktam! Mosolygott apa, azzal előhúzott a háta mögül egy vadonatúj palacsintasütőt, méghozzá tripla teflonbevonatút.
- Összebeszéltetek, ti csibészek? Nevetett Norbi anyukája. Úgy látom, ma mindenképp palacsintát vacsorázunk. Bekeverem a tésztát, addig ti öltöztessétek fel Ramónát a sétához. Amikor hazajöttünk indulhat is a sütés.
- Rendicsek! Mondták a fiúk és már mentek is öltöztetni az ő kis hercegnőjüket.
Séta után Ramóna úgy aludt, mint a mormota. Jót tett neki a friss levegő. Anyának is kedve szottyant az alváshoz, ezért azt mondta:
- Na, fiúk! Ha már ilyen jól kifundáltátok a palacsintasütést, rátok bízom. Addig én is alszom egy keveset. A tészta már jó, a sütő szuper, gond egy szál se. Ne felejtsetek el néha szellőztetni, nehogy átjárja a házat az olajszag.
- Igenis asszonyom! Vágta magát haptákba Norbi és apa.
Úgy döntöttek, hogy már az elején kinyitják az ablakot, így biztosan nem felejtik el.
Ment minden, mint a karikacsapás. A palacsinták sültek szépen sorban, ahogy azt kell. A jó illat Béka Urat Norbi plüss békáját is a konyhába csalogatta.
A 25. palacsinta feldobás után nem érkezett le.
Különös. Szólt apa. Te látod, fiam? Kérdezte apa.
- Nem. Felelte Norbi.
- A plafonra ragadt volna? Vetette közbe Béka úr.
- Dehogy! Ez háromszoros teflonbevonatú palacsintasütő. Ragadás kizárva. Mondta Norbi.
- Sehol se látom! Szólt apa.
- Az orrotok előtt! Mondta egy hang.
- Azt a hét meg a nyolcát! Beszélő palacsinta! Rikkantott Norbi.
- Az még hagyján, de lebeg is. Döbbent meg apa.
- Apám! Tette hozzá Béka úr.
- Jó, jó! Csodálkozni majd később! Most szálljatok fel, mert különben kihűl a vacsorám! Méltatlankodott a palacsinta.
- Álljunk rád? Érdeklődött apa.
- Tőlem ülhettek is, a lényeg, hogy szaporán! Felelte a palacsinta.
- Velünk tartasz Béka úr? Kérdezte Norbi.
- Ezt inkább kihagyom. Megtöltöm a palacsintákat és összetekerem őket. Mi előtt még elrepülnek. A munka nem állhat meg! És különben is tériszonyom van. Magyarázta Béka úr.
- Rendben, maradj csak. Ígérem, mindent elmesélek. Mondta Norbi már a palacsinta hátáról.
Mi után apa is elhitte, hogy egy repülő palacsintán fog utazni, felszállt rá, és már indultak is egyenesen ki az ablakon.
- Még jó, hogy kinyitottuk az olajszag miatt. Gondolta Norbi.
- Hová megyünk? Kérdezte apa.
- Farkaserdőbe. Felelte a palacsinta.
- Farkaserdő, teli farkassal? Nem mintha félnék, hisz velem van apukám, csupán érdeklődöm. Szólt Norbi.
- Dehogyis! Nincs ott egyetlen farkas se. Csak azért neveztük el így, hogy távol tartsuk onnan az embereket. Ez a legszebb, és legtisztább erdő, amióta világ a világ. Sehol szennyezés, eldobott szemét, cigarettacsikk. Mesélte büszkén a palacsinta.
- De hát mi is emberek vagyunk. Miért viszel minket mégis oda? Tette fel a kérdést apa.
- A nagyapám Palacsintata sokat látott és hallott már életében. Ő küldött hozzátok. Csak ti segíthettek. Magyarázta a palacsinta.
- Mi ez az éktelen lárma? Kérdezte Norbi.
- Éppen ez az. Ezért vagyunk most itt. A lárma. Ezt unja már Farkaserdő népe, de rettenetesen.
Történt ugyanis, hogy Botár a nagy batár medve olyan sokat evett, hogy jókorára hízott, és emiatt kettétört alatta az ágya. Már jó ideje felhagyott a medvék ősi szokásával, hogy barlangban alszik. Ő nem. Neki házban, ágyban kell aludnia. Amiről viszont nem mondott le, az a mértéktelen has tömés. Mozogni egyre kevesebbet tudott, hát csak hízott és hízott. Az ágya végül feladta.
- Miért nem csinált neki másik ágyat egy bútorasztalos? Kérdezte Norbi apukája.
- Csinálni éppen csinált, sokkal szebbet, erősebbet és jobbat, mint az eredeti. Csupán az a bökkenő, hogy senki nem bírja el, mert olyan nehéz. Próbálkoztunk már mindennel, még egy teherszállító repülőgépet is építettünk, de hiába. A medve meg a kialvatlanság miatt nagyon nyűgös. Mindenkibe beleköt. Most éppen Bors a Gorilla a célpont. Bors erős ugyan, de nem olyan nagy, mint Botár és különben is jámbor természetű. Nem az erőszak híve. Panaszkodott a palacsinta.
- Most már mindent értek! Kössünk alkut. Ajánlotta Norbi.
- Alkut? Mi félét? Kérdezte a palacsinta.
- Ha apukám megoldja a gondot, tehát elviszi Botár ágyát a házába, akkor ti kölcsönadjátok nekem a teherszállító repülőgépet, amit én vezetek hazáig.
- Na persze! Majd pont egy ember fogja elvinni a medvének az ágyat, na, ne nevettess már! Erősen kétlem. De, ha mégis így lenne, viheted a repülőt. Szólt lenézően a palacsinta.
- Szerinted miért éppen értünk küldött Palacsintata? Apukám nagyon is erős, bármit elbír és különben is bútorszállító, ha nem tudnád! Na, hol az az ágy? Háborodott fel Norbi.
- Így igaz! Helyeselt Norbi apukája.
A medve ágya tényleg nagy volt és elég nehéz is, de Norbi apukájának mégsem esett nehezére elvinni Botár házába. Büszke is volt magára, de leginkább az ő Norbi fiára, amiért így felnéz rá. A legtöbb erőt abból merítette, hogy elhitte semmi sem lehetetlen, hisz ide is palacsintaháton jöttek. Norbi még sosem vezetett repülőgépet azelőtt, ám mégis minden rendben ment. Szerencsére Béka úr nyitott ablakkal várta őket, ezért a landolással sem volt probléma. Mire anya felébredt, és kiment a konyhába, terített asztal fogadta.
- Nahát, fiúk! Ezt nevezem kiszolgálásnak! Mosolygott.
- Szóra sem érdemes. Legyintett Norbi.
- Hölgyem, nem lesz több gondja, de ha mégis, apa majd megoldja! Tette hozzá Norbi apukája.
-
Azt hiszem ideje enni, szólt Béka úr és már tömte is a szájába a kakaós palacsintát.