Sosem lehet tudni

Egyik reggel fogmosás közben Mirkó azon gondolkodott, mivel is töltse a napot. Vége lett az ovinak, ezért övé volt az egész nyár. Egyszer csak egy furcsa hangot hallott a lefolyóból.
Különös. Ha el lenne dugulva, nem folyna le a víz. Tűnődött. Belekukkantok, hátha kiderül, mi van odabent.
Az icipici lyukakon át Mirkó persze semmit se látott, ezért hamar befejezte a fogmosást, és Pálért ment, hátha ketten többre jutnak.

Pál lévén, hogy plüss kutya volt, és egyben Mirkó régi barátja, éppen az ágyon heverészett.
Kelj fel, te lustaság! Valaki van a lefolyóban. Nézzük meg ki az. Szólt Mirkó, és felkapta Pált. Egy perccel később már ketten kukucskáltak a lyukakon. Látsz valamit? Kérdezte Mirkó.
Egy kukkot se. Mondta Pál.
Akkor füleljünk. Neked könnyebben befér a füled a lyukon. Dugd oda egy kicsit. Javasolta Mirkó.
Jól van. Egyezett bele Pál.

Aú! Aúú! Jaj, jaj! Valaki megfogta a fülem. Segíts Mirkó, húzz ki! Sopánkodott Pál.
Jól van, jól van, semmi vész. Nyugtatta Mirkó, és egy határozott mozdulattal kihúzta Pált a bajból.

Legnagyobb meglepetésükre egy béka lógott Pál fülén.

Hát, te meg ki vagy, és, hogy kerültél a lefolyónkba? Kérdezte Mirkó. Volnál szíves elengedni végre a fülecskémet. Tette hozzá Pál.
Ezer bocsánat. Másképp nem tudtam volna kijönni. Szabadkozott a béka.

Ha nem mentél volna be, nem kellett volna várnod, amíg belecsimpaszkodhatsz a fülembe. Még most is sajog szegény. Zsörtölődött Pál.

Ne morogj már, te kutya! Hisz mondta, hogy sajnálja. A bocsánatkérést márpedig illik elfogadni. Tette helyre Mirkó.
Ha te mondod! Duzzogott Pál.

Nos, hát, te fülön függő mi járatban nálunk? Tért a lényegre Mirkó.
A nevem Réka. Kezdte a béka.
Örvendünk Réka béka. Én Mirkó vagyok, ez a fájós fülű hű barát pedig itt Pál. Akarod, hogy levigyünk a patakba?

Igazság szerint értetek jöttem. Felelte Réka.
Ki küldött? Hova menjünk veled? Valaki bajban van? Érdeklődött Mirkó.

Senki sincs bajban. Csupán én szeretném megnyerni a fogadást. A hírnevem forog kockán.
Nagy a tét! Gúnyolódott Pál.
A hírneved? Hogyhogy? Kérdezte Mirkó.
Igen. Én nagyon jó verseket tudok költeni. Elhatároztam, hogy olyan verset költök, amivel akárkit eljuttathatok akárhová. Erre mondta Polett, ki kissé molett, hogy hiszi a piszi, és kössünk fogadást. Magyarázta a béka.

Az áldóját! Te jó verseket tudsz költeni, én pedig okleveles versmondó vagyok! Rikkantott Mirkó. Igazán nyerő párosítás.
Ki az a Polett, ki kissé molett? Kérdezte Pál.
Ő egy víziló. Azt mondta, hogyha olyan biztos vagyok a dolgomban, akkor jöjjek el Mirkóhoz, de az utat nem mondja meg, hisz majd én költök magamnak olyan verset, ami elhoz idáig, ha már olyan büszke vagyok a tudományomra. Mesélte Réka.
Ezek szerint lehetsz is büszke magadra, hisz itt vagy nálunk. Örvendezett Mirkó.
Na, halljuk a nagy verset, ami a lefolyónkba juttatott, te Réka béka.
Szólt Pál.

Így hangzik:

"Legyek ott, ahol Mirkó,
Ki szőke hajú, barna szemű okos kis fickó.
Verset mondani ő is nagyon szeret, a múltkor is kapott oklevelet.
Barátja a Máté, kutyája a Pál,
Szeptembertől hősünk már suliba jár.
Most született kistesója, kinek neve Merse,
Ezzel a verssel én nyerek persze."

Nem rossz, nem rossz. Jegyezte meg Pál. És, hogy kerültél a lefolyóba? Beugrottam a csatornába, közben mondtam a verset és itt kötöttem ki. Felelte Réka.
Jó. De ha nem jövünk? Vagy nem halljuk, hogy van ott valaki? Kérdezte Pál.
Ennyi szerencséje Rékának is lehet, ha már ilyen zseniális költő. Kelt a béka védelmére Mirkó.
Köszönöm, ez jól esett. Mondta Réka.
Szóra sem érdemes. Úriember vagyok. Mosolygott Mirkó.

Akkor most elmegyünk Poletthez a vízilóhoz, hogy kiderüljön, hogy bevált a versed? Kérdezte Pál.
Nem. Nekem jobb ötletem van. Menjünk el oda, ahová ti szeretnétek. Viszünk fényképezőgépet, készítünk képeket, én majd hazaviszem megmutatni Polettnek. Javasolta a béka.
Ez rendes tőled. Ismerte el Pál.
Nem hiszek a fülemnek. Vigyorgott Réka.
Ha már ilyen jól összejöttünk, hová menjünk? Kérdezte Pál.

Mehetnénk akár Batmanhez is? Lelkendezett Mirkó.
Még szép! Csupán egy jó verset kell költenem, amit te majd elmondasz. Ez volt a fogadás lényege Polettel. Felelte büszkén a béka.
Szuper! Örvendezett Mirkó.
Na, erre kíváncsi leszek. Tette hozzá Pál.
Na, szóval:

"Legyünk ott, ahol a Batman, De mind a hárman, ne csak mi ketten.

Na, köszönöm, ez jól kezdődik. Örülök, hogy nem akarsz itt hagyni. Vágott közbe Pál sértődötten.
Pszt! Ne zavard légyszi. Tudod, hogy úgyse hagynálak ki semmi jóból, hisz barátok vagyunk. Csitította Mirkó.
Jó van, na! Bocsánat. Egy szót se szólok. Mondta a kutya.

Még egyszer:
"Legyünk ott, ahol a Batman,
De mind a hárman, ne csak mi ketten.
Jöjjön velünk Pál is,
Így biztos nem lesz pánik.
Mirkónak és kutyájának nagy kaland dukál,
Erről nem gondoskodhat, csak egy nagy költő csupán."

Mirkónak nagyon tetszett Réka verse, hamar meg is jegyezte. Olyan szépen mondta, hogy mire befejezte a szavalást, egyenesen Batman hátán találták magukat!
Batman kissé meglepődött az utasai láttán hisz sosem szállított még plüss kutyát békával és kisfiúval, de nagyon örült a találkozásnak.

Utazás közben Mirkó elképzelte mennyire meglepődne Polett, ha meglátná őt, Pált és Rékát Batmannal, ezért megkérte Rékát, hogy költsön gyorsan egy röpke kis versikét, ami egyenesen a víziló orra elé juttatja őket.

Lássuk csak:
" Legyünk ott, ahol Polett, ki kissé molett.
A víziló jó

Gyerekek, gyerekek! Mire való a Batmobil? Szólt közbe Batman.
Majd azzal elmegyünk Poletthez.

Juhé! Örvendezett Mirkó.

Amikor Polett meglátta mire volt jó Réka költészete, még a szája is tátva maradt a csodálkozástól. Ez után nem kételkedett többé a béka zsenialításában.
Mirkónak is kedve támad a verseléshez, ezért így szólt:

"Köszönjük e kalandot, mára elég volt ennyi,
Jussunk hát haza, aludni és enni"

2010. június 24.