Martina új barátokra lel

Egyik reggel Martina oviba igyekezett Anyukája és Bözsike kíséretében. Gyalog mentek, mint mindig, mert Martina nagyon szereti a hosszú sétákat, csodálni a természet szépségeit. Vidáman telt a séta, hamar oda is értek, mert már meg se kottyan nekik a hosszú gyalogút.
Az oviban már vártak rá a barátai, ezért gyorsan elbúcsúzott Anyukájától, és kezdődhetett is a játék. Remekül érezték magukat, pedig még nem is sejtették, mekkora kaland vár rájuk.

Elérkezett a tízórai ideje. Vajas kenyér, kakaó és medvesajt volt a menü. Martina nem volt még éhes, ezért elkérte a sajtosdoboz tetejét, hogy nézegesse rajta a macit egy kicsit. Ekkor valami egészen varázslatos dolog történt.
A medve köszönt Martinának, és Bözsikének, de olyan halkan, hogy senki más nem hallotta, csak ők ketten.
Mi a csuda! Csodálkoztak. Te tudsz beszélni? Kérdezték.
Pssz! Csak halkan. Suttogott a maci. Valami fontosat szeretnék elmondani nektek, de csak ti tudhattok róla.
Várj csak, van egy ötletem, mondta Martina.
Óvó néni! Kimenetek egy picit az udvarra? Hátha a friss levegőn megjön az étvágyam. Kérte Martina.
Persze, de aztán semmi rosszalkodás, felelte az óvó néni.

Egy perc sem telt bele, és már az udvaron is voltak. Természetesen vitték magukkal a doboz tetejét is, hogy nyugodtan beszélgethessenek a macival. Hamar le is csüccsentek egy padra.
Te aztán furfangos kislány vagy Martina, mondta a maci már nem suttogva. Most már senki sem fog zavarni minket.
Először is, hadd mutatkozzam be. Az én nevem Brummogó. Nagyon örülök, hogy végre megtaláltalak, kedves Martina. Messze földre eljutott a bátorságod híre, ezért döntöttem úgy, hogy tőled kérek segítséget. Hosszú utat jártam be, ezen a sajtosdobozon, és bevallom, kissé kényelmetlen hely ez már számomra, hisz én mégiscsak medve vagyok!

Miért? Talán le is tudsz jönni erről a dobozról, ha kedved tartja? Kérdezte Martina.
Még szép! Mindjárt meg is látod, hogyan. Fújj a dobozra pontosan 3-szor. Kérte Brummogó.
Kicsit, vagy nagyot kell fújnom?
Az mindegy, ahogy jólesik, az a fő, hogy hármat fújj, és állj kissé hátrébb légy szíves.
Rendben van, mondta Martina. Eeegy, kettőőő és háááááááárom.

Bizony jól tette Martina, hogy hátrébb állt, mert amint harmadszorra is a dobozra fújt, Brummogó életre kelt, és bár csak kölyökmedve volt, így is szép nagyra nőtt.
Más kislány megijedt volna, de Martina nem, hisz ő bátor kislány, ezért is barátkozik inkább fiúkkal az oviban.
Te aztán nagy vagy, Brummogó! De azt még mindig nem tudom, hogy miben kell segítenem neked. Tért a lényegre Martina.
Igazad van.

Egy barátom lába megsebesült. Olyan sokat evett, hogy lehúzta a nagy pocakja, végül az árokban kötött ki, egy hatalmas tüskével a lábában.
Ki a barátod, valami elefánt, hogy ilyen sokat eszik? Kuncogott Martina.
Elefánt barátom is van, de akiről most szó van, egy oroszlán. Bajusz a neve, nagyon kedves, születésünk óta nagyon jó barátok vagyunk.
Értem. Szívesen segítek rajta, csupán azt nem tudom, hogy jutunk oda, és egyáltalán hol is van az az ott? Ezt ugyanis elfelejtetted megmondani. Mondta Martina.
Hol? Hát Afrikában.
Afrikábaaaaaaaan? Na, ez egyre érdekesebb lesz. Nem sokat hallottam még Afrikáról, csak azt, hogy ott nagyon meleg van, és, hogy rettentően távoli hely. És, hogy jutunk el oda? Az igaz, hogy a hátadon is vihetnél minket Bözsikével, mert akkora hely van rajta, hogy mindketten kényelmesen elférünk, akár még kinyújtózva is, na de lássuk be, nem vagy egy hiper szuper járgány, már meg ne sértődj, kedves Brummogó, de mire odaérünk, lemegy a nap. Mondta Martina.
Igazad van, és nem haragszom, csak annyira aggódom Bajuszért, hogy a távolság teljesen kiment a fejemből. Válaszolta Brummogó.
Majd én megoldom a problémát! Vágta rá Bözsike.
Te?
Igen.
És ezzel előhúzott a ruhája alól egy fakanalat.

Mit kezdünk most egy fakanállal? Érdeklődött Martina.
Ez nem akármilyen fakanál. Ezzel kettőt suhintok, egyet jobbra, egyet balra és ott vagyunk mindannyian, ahol lenni szeretnénk. Magyarázta Bözsike.
Na, ezt nevezem! Születésem óta elválaszthatatlanok vagyunk, mi ketten, és most kell megtudnom, milyen trükkös vagy, te Bözsike. Csodálkozott Martina.
Mindennek eljön az ideje, mosolygott erre Bözsike. De most ne késlekedjünk tovább. Bajusz már biztosan nagyon vár minket.
Igazad van, majd később megbeszéljük, most pedig irány Afrika!
Gyorsan felpattantak Brummogó hátára, Bözsike jó nagyokat suhintott a fakanállal, egyet jobbra, egyet balra, ahogy azt kell, és máris Afrikában teremtek.

Alighogy leszálltak a mackó hátáról, keserves siránkozást hallottak.
Jaaaaj, jaaaaj a lábam! Végem van! Ha valaha kijutok innen, ígérem, nem leszek ilyen falánk! Mondta a hang.
Azt hiszem, jó helyen járunk, ez nem lehet más, mint Bajusz, a fájós lábú, dagi oroszlán, jegyezte meg Martina.
Igen, igen! Én vagyok! De jó, hogy itt vagytok. Csak bennetek bízom. Van valami ötletetek, hogyan szedjük ki a tüskét szegény lábacskámból? Kérdezte Bajusz.
Várj, mindjárt megnézem, mit lehet tenni. Felelte Martina.
Húúúúúú! Ez aztán szépen belefúródott a lábadba. Kiszedem neked, ígérem, óvatos leszek, te pedig szorítsd össze a fogad, és legyél bátor. Én ugyanis azt hallottam rólatok, oroszlánokról, hogy bátrak vagytok. Nehogy kiderüljön, hogy ez csak mese! Viccelődött Martina.
Jó, jó csak essünk túl rajta. Kérte Bajusz.
De hát már kész is vagyunk! Nevetett Brummogó.

Az történt ugyanis, hogy amíg Martina szóval tartotta Bajuszt, addig Bözsike lefogta a lábát, Brummogó pedig kihúzta belőle a tüskét.
Ezt jól kifundáltátok, ti hárman! Nevetett Bajusz. Köszönöm szépen, hogy segítettetek rajtam.
Szívesen tettük, én még úgy se láttam ilyen közelről igazi oroszlánt, úgyhogy nagyon örülök a találkozásnak. Nekünk viszont sajnos most mennünk kell, nehogy az óvó nénik aggódni kezdjenek miattam. Máskor is eljövünk, ha akarod. Addig is vigyázz magadra, kérte Martina.
Úgy lesz, felelte Bajusz.

Brummogó is elbúcsúzott a lányoktól, hisz ő a küldetését teljesítette, és örült, hogy újra régi barátjával, az oroszlánnal lehet. Martina és Bözsike a fakanál segítségével, hipp-hopp az ovi udvarán termett, és mint, aki jól végezte dolgát, visszamentek a többiekhez, akik mit sem sejtve ették a finom tízórait.