Lujzi királykisasszony habár királyi család sarja mégsem volt soha dölyfös és nagyképű. Igaz, hogy kérők százai versengtek kegyeiért, mégpedig egytől-egyik híres neves úriemberek személyében, ő bizony egyikükhöz se ment feleségül. Nem érdekelte sem a rang, a birtok sem a hangzatos ígéretek. Úgy érezte, ő ennél sokkal többre hivatott. Egy szép napon elindult hát, hogy kiderítse miféle nemes feladat is vár reá ezen a nagy, kerek világon.
Nem vitt magával sok hasztalan holmit. Csupán a legszükségesebb dolgokat. Ételt, pénzt és ékszert, hogy legyen mit eladnia, ha pénz szűkében lenne. Természetesen vele tartott Kriszti a társalkodónője is. Ők ketten szívbéli jó barátok voltak, testvérekként szerették egymást. Hogy jobban teljék az idő, múltbéli vicces történetekkel szórakoztatták egymást.
Emlékszel, hogy megbotránkozott a család, amikor kijelentettem, hogy én egyedül fogok öltözni, fésülködni, és minden egyebet, mert nekem nincs szükségem öltöztető nőkre? Kezdte Lujzi királykisasszony.
- Már hogyne emlékeznék! "Még ilyet, hogy egy úri hölgy egyedül öltözzön! Hallatlan!" Kacagott Kriszti.
- A szobalányok egy hétig zokogtak, mert azt hitték nincs maradásuk többé, pedig bőven akad tennivaló egy ekkora birtokon. Aztán, végül a békesség kedvéért megengedtem, hogy ágyazzanak helyettem, csak hagyják már abba a bőgést, mert megfájdul a fejem. Nevetett a királykisasszony.
- No meg a gyros! Egyszer sétaidőben bemerészkedtünk a faluba megnézni, hogy él a nép, megéheztünk gondoltuk kipróbálunk valami olyat, ami biztosan nincs az udvarnál és csak megfogjuk kézzel, kesztyű nélkül és megesszük az egészet. Az árus meg úgy tele pakolta a pitát, hogy potyogtak ki belőle a húsok meg a paradicsom. Jól néztünk ki mire hazaértünk! Folytatta Kriszti.
- Volt botrány, de megérte! A gyros valami fantasztikus. Titokban meg is beszéltem a szakáccsal, hogy járjon utána, hogyan is készül, és tanulja meg elkészíteni, hogy ne kelljen mindig a faluba szöknünk, ha kedvünk szottyan enni egyet. Szuper gyros tálakat rittyentett, hogy azért mégse kézzel együnk, mert, hogy nézne az ki! Mesélte Lujzi.
- Busásan meg is jutalmaztad érte. Mind a hat gyerekének vett a pénzből csokoládét, sőt még a feleségének is futotta belőle új ruhára. Mindig is nagylelkű voltál. Dicsérte Kriszti
- Á, semmiség! Megérdemelte. Gondolj bele, mekkora kockázatot vállalt! Az állásába is kerülhetett volna, ha kiderül, hogy mást is főz, nem csak azt, ami az előírás. Mosolygott Lujzi.
A két barátnő olyan jól elbeszélgetett útközben, hogy észre sem vették, mennyit gyalogoltak már. Hamarosan rájuk esteledett.
- Keresnünk kell valami szállást éjszakára. Remélem, találunk egy takaros kis fogadót. Szólt Kriszti.
- Én nem aggódom, hiszen te velem vagy. Mi bajunk lenne? Ha nem találunk fogadót, hát belopódzunk valaki pajtájába, összebújunk és alszunk a jó meleg szénában. Mondta Lujzi
- Na, de Lujzi királykisasszony! Mégsem alhatunk tehenekkel! Méltatlankodott Kriszti.
- És ha előkelőek? Viccelődött Lujzi.
Egyszer csak megláttak egy takaros kis házat, amin egy szép, ízlésesen megmunkált táblán "Bartos Pista fogadója" felirat állt.
- Ez remek! Itt megszállhatunk! Remélem, van szabad szobájuk. Örült Kriszti
- Biztosan. De ha mégsem menne elsőre, akkor majd beveted a te kedves, és tündöklően szép mosolyodat, aminek senki sem tud ellenállni. Garantáltan a legjobb szobát kapjuk. Mondta Lujzi.
- Ó, hogyne! Tette hozzá Kriszti, azzal bekopogott a fogadó ajtaján.
Kisvártatva ajtót is nyitott Péter, a fogadós fia. Talpig úriember volt, ezért rögtön beinvitálta a hölgyeket, hogy ne kelljen a hidegben ácsorogniuk, majd lesegítette kabátjaikat, azután hellyel kínálta őket.
- Miben állhatok a kedves hölgyek szolgálatára? Kérdezte Péter
- Szobát szeretnénk 2 személyre, ha lehetséges. Felelte Kriszti.
- Természetesen! Felelte Péter. Esetleg parancsolnak valami vacsorát is a hölgyek? Tudom ajánlani a lecsót. Apám specialitása. Nála jobban senki sem készíti.
- Mi az a lecsó? És maga a fogadó tulajdonosa készíti itt az ételeket? Hökkent meg Kriszti.
- Nem az összes ételt, de a lecsót igen. A főzés művészet. Nem csupán ételek készítése. Több ember is megfordult itt, aki szakácsnak vallotta magát, ám hibát hibára halmoztak, és rettentően bárdolatlan volt a stílusuk. Az én jó apám irtózik az otromba emberektől, akiknek a stílusa durva akár a lópokróc.
- Pepe, már megint udvarolsz, és nekem nem szólsz, hogy két ilyen bájos hölgy érkezett hozzánk? Szólt a fogadós.
- Á! Szóval Ön az a híres Bartos úr, aki nem tűri, hogy közönséges földi halandók betegyék a lábukat a konyhájába! A helytelen beszédtől mi magunk is sikító frászt kapunk, a hozzá nem értést meg egyenesen ki nem állhatjuk, éppen ezért szeretnénk megtudni mi is az a lecsó, és hogyan készül. De mindenekelőtt hadd mutatkozzunk be. Ő itt Lujzi királykisasszony, én pedig Kriszti vagyok. Társalkodónő, és szívbéli jó barát.
- Kegyed valóban királykisasszony? Kérdezte Bartos úr
- Igen, de nem kell ezt olyan komolyan venni. Felelte Lujzi.
- Ez esetben hajlandó vagyok elnézni, hogy nem ismerik a lecsót, ám, azt, hogy én hogyan készítem, csak akkor mondom el, ha jóban leszünk. Az pedig idő kérdése. A bizalmamat ki kell érdemelni. Magyarázta Bartos úr
- Esetleg van rá mód, hogy huzamosabb ideig önnél maradhassunk? Már az elején rájöttünk, hogy öntől mérhetetlen sok olyan dolgot megtanulhatunk, amiről nekünk fogalmunk sincs. Kérte Lujzi királykisasszony
- Rendben van. Majd holnap megbeszéljük a feltételeket. Addig is a mai vacsorára a vendégeim vagytok. Felelte Bartos úr, aztán elment, hogy kirúgja a kuktát, aki már megint azt harsogta a telefonba, hogy "ne tudd meg, milyen szép lánnyal találkozom holnap 3 óra magasságában" Számtalanszor elmondta már neki, hogy figyeljen a helyes beszédre. Eddig mindig megbocsátott mérhetetlen nagylelkűsége folytán, ám ma, pont ma, amikor két előkelő hölgy társaságát élvezhetné, a kukta elköveti a két legnagyobb nyelvi hibát egyazon mondaton belül. Ez aztán már a mi kedves Bartos urunknak is sok volt.
Lujzi és Kriszti egyáltalán nem vette udvariatlanságnak, hogy a ház ura letegezte őket. Örültek, hogy a lehető legjobb helyre sodorta őket a jó szerencse.
Hogy mi mindent kellett csinálniuk a fogadóban? Betegeket ápolni, felolvasást tartani, ebédet felszolgálni, lovakat ellátni. Mikor mi adódott. Mire eljött az este, mindketten teljesen elfáradtak, ám addig sohasem tértek nyugovóra, amíg el nem töltöttek egy kis időt Bartos úr társaságában. Bármit elmondhattak neki. Lehetett szó örömről, bánatról, mogorva betegről, csökönyös lóról. Bartos úrnak mindenre volt egy frappáns válasza, vagy tanulságos története tréfába bújtatva.
Egy napon aztán előkelő vendég érkezett a fogadóba. Nevezetesen Csaba királyfi a Tibolddaróci Uradalom középső sarja. Igazán jó kiállású, megnyerő modorú úriember volt. Amint meglátta Lujzit, rögtön belészeretett. Nem tudta, kiféle, miféle. Csak abban volt teljesen biztos, hogy ő az a szépséges lány, aki a szíve választottja. Persze közel sem alakultak olyan egyszerűen a dolgok, ahogy Csaba királyfi eltervezte. A királykisasszony kezdetben rá se hederített. Úgy tett, mintha nem is létezne a királyfi. Ám ő nem adta fel.
Ez a kitartás nagyon szimpatikus volt Krisztinek, ezért úgy határozott, hogy segít a királyfinak meghódítani Lujzi szívét. Hogy végül sikerült-e. De még mennyire! Csaba királyfi és Lujzi királykisasszony azóta is boldogan élnek egy csodás házban. 3 nagyszerű gyermekük született.
Ez hát Lujzi királykisasszony gazdagsága. A család iránti mérhetetlen szeretet, és a szívében őrzött régi szép emlékek sokasága. Aki nem hiszi, járjon utána!