Ma reggel, amikor Johanna éppen a reggeli kakaóját kortyolgatta, furcsa zajra lett figyelmes. Először nem is tudta eldönteni, honnan jön a hang, de csakhamar feltűnt a színen Cirmi, a cicája.
- Miaú! Miaú! Miaú! Mondta
- Mi az? Talán éhes vagy? Kérdezte Johanna.
- Miaú! Miaú! Miaú! Jött a válasz.
- Hát én ezt nem értem. Várj, mindjárt szólok anyának. Mondta, azzal elszaladt.
Anya éppen a fürdőszobában volt. A szép tiszta ruhákat szedte ki a mosógépből.
- Anya! Hallod, hogy nyávog Cirmi? Miaú! Miaú! Miaú! Egész reggel. Vajon miért? Talán éhes?
- Nem hiszem. Már kapott finom reggelit, és tejet is. Felelte anya.
- Akkor lehet, hogy beteg? Aggódott Johanna.
- Ne félj, szerintem kutya baja. Gyorsan kiteregetem a ruhákat, aztán megnézzük Cirmit. Addig babázz egy kicsit. Nyugtatta anya.
- Jó. Játszom Zsuzsi babával, úgyis ő a kedvencem. Egyezett bele Johanna, és már szaladt is babázni.
Játék közben is végig hallotta Cirmit. Miaú! Miaú! Miaú!
- Remélem, hamar kiderül, miért nyávog mindig. Mondta Johanna Zsuzsi babának.
- Én tudom! Nekem elárulta. Felelte Zsuzsi baba.
- Tényleg? De jó neked! És elmondod nekem is? Kérdezte Johanna.
- Igen, de csak neked. Azért nyávog, mert rosszat álmodott. Álmában valaki nagyon megszorította a lábacskáját, és folyton arra gondol. Mesélte a baba.
Johanna odaszaladt Cirmihez, megsimogatta, és így szólt:
- Ne félj Cirmi! Csak egy rossz álom volt. Senki nem fogja szorongatni a lábadat. Én is tudom, hogy téged szeretni kell, és csak gyengéden simogatni szabad, meg persze etetni sok finom macska eledellel. Úgy kell veled bánni, mintha hercegnő lennél, és te cserébe adsz sok szeretetet nekem. Én tudom, mert okos kislány vagyok. De ha valaki nem tudja, és durván bánik veled, akkor majd én megvédelek. Mondta Johanna, és megölelte Cirmit.
Mire anya odaért, nyávogás helyett már csak elégedett dorombolást hallott. Cirmi megnyugodott, mert tudta, hogy Johanna a barátja és mindig számíthat rá.