Egy percig se gondoljátok, hogy ami történt, az valamiféle varázsceruza érdeme. Szó sincs róla. Dórinak nincs szüksége ilyesmire, hisz nagyon jól tud rajzolni. Egyrészt balkezes, mint a legtöbb zseni, másrészt apukája művész. Szerintem Dóri tőle örökölte a rajztehetségét. Hogy miért mondom mindezt? Ebből a meséből kiderül.
Minden azzal kezdődött, hogy Dórinak kedve támadt epret enni. Mivel most tél van, és az eper tavaszi gyümölcs, úgy döntött, hogy rajzol egyet. Igazán jól sikerült. Szép nagy volt, és piros. Sehol egy ütődés vagy piszokfolt. Dóri éppen azon gondolkodott, mit rajzoljon az eper mellé, amikor valami váratlan dolog történt. Az eper leszólt a papírról.
- Szia, Dóri! - mondta.
- Nahát! Te igazi vagy? Éppen most gondoltam, hogy epret szeretnék enni - ámult Dóri.
- Ahhoz előbb itt kéne lenned! Hihihi! - mondta az eper magabiztosan.
- Egy perc és megyek - felelte Dóri, aztán, hipp-hopp, odarajzolta magát az eper mellé. - Na, gyors voltam? - kérdezte, aztán, hamm, bekapta az epret.
Annyira ízlett Dórinak az epre, hogy gondolta, rajzol még egy egész tállal.
Ha ezt mindet egyedül eszem meg, megfájdul a hasam. De olyan szépek és finomak, hogy kár lenne nem megenni őket, morfondírozott.
- Tudom már, mit csinálok! Iderajzolom Amandát is. Legalább ketten lakmározhatunk.
Amanda se tudta megenni az összeset, ezért így szólt:
- Rajzolj, Dóri, egy piacot, és adjuk el őket!
- Piacot? Jó! De ott általában macskakő van. Sokáig tart megrajzolni, és nem marad időnk a kalandokra - sopánkodott Dóri.
- Rajzolj akkor szép, sima utat. Az hamar kész, és a babakocsit is könnyű tolni rajta. Hátha éppen egy anyuka szeretne epret vásárolni tőlünk – javasolta Amanda.
- Szuper! Nekünk lesz a legjobb piacunk! - örvendezett Dóri.
Percek alatt elkészült Amandáék eperpiaca. Nagyon elégedettek voltak.
- Kicsit elfáradtam. Le kéne ülni. Rajzolok egy szép, piros padot. Kényelmes lesz - mondta Dóri.
A padon ülve a lányok ugyanarra gondoltak: Ha ezt apa látná!
- Ezt nevezem, lányok! - szólt az apukájuk.
- Apa! Te itt vagy? Hogyhogy? Még ide se rajzoltalak! - nevetett Dóri.
- De mindketten akartátok, hogy itt legyek, hát most itt vagyok, és nagyon büszke vagyok rátok. Ez a képzelet hatalma, és a jószívűek jutalma - magyarázta apa.
- De jó! Akkor képzeljünk sok vevőt a piacra, hogy mindenki a mi eprünket akarja megvenni. Télen máshol úgyse kapnak - szólt Amanda.
- Így igaz! De ugye nem akartok egész nap epret árulni? Legyenek árusok, akik nekünk dolgoznak. Természetesen jól megfizetjük őket a munkájukért. Mi pedig elmegyünk mulatni. Este megnézzük, minden rendben ment-e a piacon. Jó lesz így? - kérdezte apa.
- Naná! - bólogattak lelkesen a lányok.
- Nos, hölgyeim, merre tovább? - kérdezte apa mosolyogva.
- Lovagoljunk egyszarvún! - lelkendezett Dóri.
- Jó ötlet, ilyet még senki nem csinált - helyeselt apa.
Egyszer csak valaki kiáltott:
- Dóri! Dóri, állj meg!
Dóri hátranézett, és látta, hogy a szép, piros, kényelmes pad csak úgy szedi a lábát, hogy utolérje őket.
- Vajon mit szeretne? - csodálkozott Amanda.
Amikor a pad odaért, ezt mondta:
- Hú de jó, hogy még idejében ideértem!
- Te is velünk tartanál? - érdeklődött Dóri.
- Tudom, hogy a padok nem lovagolnak se pónin, se egyszarvún, és máson se, ezért nem szeretnék veletek menni, csupán kérnék valamit - mondta a pad.
- Mi volna az? - kérdezte Dóri.
- Rajzolj nekem egy lány padot, kérlek! Hogy ne legyek egyedül, ha már ti elmentek.
- Olyan is jó, amit képzelek? Az hamarabb kész, mintha rajzolnék, sőt talán még szebb is.
- Legyen, ahogy akarod Dóri - egyezett bele a pad.
Dóri olyan szép lány padot képzelt, amilyet még senki se látott soha, de soha. Pompás színei voltak, kényelmes és kecses volt. Hogy honnan lehetett tudni, hogy lány? Hát onnan, hogy a háttámláját selyemszalag díszítette.
- Ezzel megvolnánk - szólt Dóri elégedetten!
- Nagyon szépen köszönöm! - hálálkodott a pad.
- Igazán semmiség! - mondta Dóri.
- Aztán vigyázz ám a barátnődre! Bánj jól vele, ha már ilyen szép! - tette hozzá apa.
- Úgy lesz! - ígérte a pad. - Akárki nem is ülhet rá.
- Hagyok itt egy radírt nektek. Ha mégis valaki olyan jönne, aki nem szimpatikus, egyszerűen kiradírozod, és kész! - mondta Amanda.
- Most már induljunk! Világosban szeretnék egyszarvún utazni - mondta Dóri.
Dóri egyszarvúja természetesen álomszép volt, és akkora, aminek a hátán mindannyian kényelmesen elfértek.
- Apa! Ez csodálatos! Ennél jobbat el sem tudnék képzelni! - ujjongott Dóri.
- Én azért megpróbálom! – mondta apa. - Pontosan három órakor nézz fel az égre!
- Az mikor lesz? - kérdezte Dóri.
- Amikor a nagymutató a tizenkettesre ér, a kismutató pedig a hármasra - magyarázta apa.
- Soká lesz az? Már nagyon kíváncsi vagyok - méltatlankodott Dóri.
- Csupán egy perc múlva. Nézzük együtt az órát, jó? - szólt Amanda.
Amíg a három órát várták, Dóri gyorsan odaképzelte a többi testvérét is. Így már mind a hatan apával voltak.
- Tűzijáték! - kiáltotta Dóri!
– Ez elképesztő! – mondta Amanda.
- Bizony az - mosolygott apa.
Hogy mi jött még ezután, azt senki sem tudja. Egy biztos. Ez volt Dóri, Amanda, Gyémánt, Gyuszi, Ákos és Attila legnagyobb csodája, amit apukájukkal együtt éltek át. Hogy képzeletben vagy a valóságban, az mindig attól függ, hogy éppen ki rajzol.