Egy reggel Bogi izgatottan ébredt. Kipattant az ágyból és az ablakhoz sietett. Csodaszép látvány fogadta. Éjszaka sok-sok hó esett, ami fehérbe öltöztette a tájat.
- Nahát, ez gyönyörű! Kiáltott Bogi.
Ez után a konyhába szaladt, hogy elújságolja a "hóhírt" Anyukájának, aki már javában készítette a finom reggelit a családnak.
- Anya, Anya! esett a hó! Örvendezett Bogi.
-Tudom, Bogi és én is nagyon örülök, de most csücsülj le szépen és edd meg a reggelidet, hogy legyen erőd a hóban mókázni. Felelte Anyukája.
Bogi szót fogadott, ám egy valami nem hagyta nyugodni.
-Anya!Ilyenkor télen az állatok, hogyan találnak ennivalót maguknak, hiszen mindent belepett a hó!
- Ez nagyon okos kérdés. Az állatok ősszel sok élelmet összegyűjtenek az odújukba, és jó sokat esznek, hogy ne fázzanak majd a hidegben, ők így készülnek a télre. Felelte Anyukája.
-Jó, de például a kismadarak, akik nem tudnak annyit gyűjteni, hogy vészelik át a telet? Kérdezte Bogi.
-Az emberek készítenek madáretetőt, amit kiakasztanak az ablakba, tesznek bele sok-sok magot. A madarak már messziről észreveszik, ezért tudják, hová kell repülniük egy kis élelem után, megaztán az erdészek is gondoskodnak az állatokról.
-Reggeli után elmehetek az erdőbe állatokat etetni? Kérdezte Bogi.
- Kedves vagy, hogy gondolsz az állatokra, de egyedül nem mehetsz az erdőbe, mert már hideg van odakinn, és hamar sötétedik.
- És, ha jó melegen felöltözöm, és megígérem, hogy nem maradok sokáig? Alkudozott Bogi.
-Ma semmiképpen sem, mert sok a dolgom, és Marcira is vigyáznom kell, de majd holnap elmehetsz Apával, mert vasárnap nem dolgozik. Mondta Anyukája.
- Légyszíííí! Kérlelte Bogi.
Egyszer csak kopogtattak az ajtón.
-Majd én kinyitom! Pattant fel Bogi.
Csodák csodájára ki állt az ajtóban? Hát Vili az erdész, aki a múltkor segített a bajbajutott kisfarkason.
- Szia Vili, kerülj beljebb. Mondta Bogi.
- Sziasztok, köszönt Vili.
- Foglalj helyet, főzők egy kávét, mondta Bogi Anyukája.
-Szívesen maradnék, de sajnos sok a dolgom. Igazság szerint azért ugrottam be, hogy megkérdezzem, elvihetem-e Bogit magammal az erdőbe, hogy segítsen nekem állatokat etetni, mert sok munka vár rám, és jól jönne a segítség.
- Na, Bogi, úgy látom, szerencsés napod van. Futás öltözni, és tessék sapkát is felvenni, nehogy megfázz! Szólt Anyukája.
- Oké. Mondta Bogi.
Kis idő múlva útra készen is állt.
-Köszi, hogy elengedsz Anya, ígérem, szót fogadok Vilinek, és nem maradunk túl sokáig.
Rendben, felelte Anyukája. Biztosan jó móka lesz, már nem aggódom, mert ki ismerné jobban az erdőt, mint Vili. Jó szórakozást.
Ezzel el is indultak.
Hamarosan az erdőbe értek.
-Na megérkeztünk, mondta Vili. Adok neked egy tarisznyát, ami telis-tele van magokkal, répával, és mogyoróval. Te eteted az állatokat, én pedig összeszedem a szemetet, amit a sok gondatlan ember itt hagyott.
-Honnan fogom tudni, hogy merre menjek? Kérdezte Bogi.
-Van nálam valami, ami mindennél jobb útmutató. Mindjárt oda is adom. Felelte Vili, és már Bogi kezébe is adott egy dobókockát.
Ez a dobókocka nem olyan volt, mint a többi. Nagy volt, hogyha az ember elfárad útközben, rá tudjon ülni, és színes, hogy jól lehessen látni, mennyit mutat.
-Nahát, de jól néz ki ez a kocka. De, hogyan segít ez nekem?
- Egyszerű. Mindig annyi lépést kell tenned, amennyit mutat a kocka, miután dobsz vele, így pontosan oda visz az út, ahol éhes állatok várnak rád. Izgalmas lesz, majd meglátod.
-Hú, de jó! Lelkendezett Bogi, és már dobott is a kockával. Ez egy 4-es. Na lássuk. Hangosan számolok, nehogy eltévesszem az irányt. Gondolta Bogi. Eegy, kettőő, háárom, és négy. Hát megérkeztem az első helyszínre. Várok egy kicsit.
Nemsokára fel is bukkant az első kis éhes élőlény, mégpedig egy mókus.
-Szia mókus Bogi vagyok, és hoztam neked mogyorót. Egyél bátran, mert van bőven.
-Köszönöm Bogi. Az én nevem Mókás. Azt csiripelték a madarak, hogy ma jó napunk lesz, most már értem, hogy miért. Nem minden nap jön el hozzánk ilyen kedves kislány, mint te, de az is igaz, hogy mi sem bújunk elő akárki kedvéért. Mondta Mókás.
-Szívesen maradnék még, de sok helyre kell még mennem, biztosan sok éhes kis állat várja az elemózsiát, most, hogy beköszöntött a tél. Hagyok itt még mogyorót, hogy jusson az egész családodnak. Felelte Bogi.
-Rendben van, de mielőtt még elbúcsúznánk, én is adok neked valamit, amiért ilyen aranyos vagy csak várj egy picit.
Egy perc múlva újra ott is termett Mókás, aki egy pár cipőt cipelt Bogihoz.
- Ez volna az. Mondta. Nem tudom, hogyan került hozzánk, de te biztosan megtalálod a gazdáját, kedves Bogi.
-Hát ez érdekes feladat, de majd igyekszem kideríteni, kié lehet. Ígérte Bogi, de most már indulnom kell. Jövőre újra eljövök, addig mókázz sokat, te kis mókus.
-Jó utat felelte Mókás.
A következő dobás egy 6-os lett. Eegy, kettőő, háárom, néégy, ööt és hat. Számolt hangosan Bogi.
-Megjöttem. Nicsak egy nyuszi. Biztos ő a következő. Gondolta. Szia nyuszi. Bogi vagyok, és hoztam neked répát.
-Szia Bogi, az én nevem Ugri. Fél füllel hallottam, hogy ma bőséges lakománk lesz.
-Bizony ám. Felelte Bogi. Annyi répát adok, hogy még az unokáid is jól laknak.
-Köszönjük szépen.
- Szívesen, de már mennem is kell tovább, mert még várnak rám, és ennek a cipőnek is gazdát kell találnom.
-Mi az a cipő? Kérdezte Ugri.
- Ez itt nálam. Az emberek hordják a lábukon. Van is egy mondás nálunk. Az, hogy "felveszem a nyúlcipőt."
-De nekem nincs is cipőm! Csodálkozott Ugri.
-Tudom! Kacagott Bogi. Ezt az emberek mondják, amikor nagyon sietnek valahová, mert tudják, hogy ti nyuszik gyorsak vagytok.
- Jaaa! Most már értem. Örvendezett Ugri.
-Örülök, de indulnom kell, mert lassan sötét lesz, és még nem végeztem, Búcsúzott el Bogi.
-Szóval akkor veszed is a nyúlcipőt! Jegyezte meg Ugri.
-Úgy ám! Majd máskor is eljövök.
Újabb dobás következett, mégpedig egy 1-es. Hát, ha 1-es, akkor csak egy ugrás a következő állomás, viccelődött Bogi, és egy jó nagyot ugrott. Legnagyobb meglepetésére nem egy újabb állat állt előtte, hanem Vili az erdész.
-Te meg, hogy kerülsz ide? Kérdezte Bogi.
-Úgy, hogy amikor 6 éves voltam, úgy, mint te én is végigjártam ezt az utat, ezért tudtam, merre jársz. Lassan indulnunk kell haza, mert megígértük Anyának, hogy sötétedés előtt hazaérünk. Mondta Vili.
-Jó, jó, de még nem is voltam mindenhol, és a cipőnek sem találtam még gazdát. Sopánkodott Bogi.
-Egyet se félj kedves Bogi. A többi állatról én majd gondoskodom, már így is sokat segítettél nekem, biztosan el is fáradtál. Vigasztalta Vili.
-És a cipővel mi lesz? Kérdezte Bogi.
-Ne aggódj, mire hazaérünk, tudni fogod, kinek a lábára kerüljön a cipő. Most pedig dobjál kétszer a kockával. Kérte Vili.
- Kétszer? Csodálkozott Bogi.
-Igen, mert 11 ugrásnyira vagyunk a házatoktól és az csak 2 dobásból jön ki.
-Ja értem. Egy 6-os kell és egy 5-ös. Mondta Bogi.
-Ügyesen kiszámoltad. Dicsérte Vili.
-Hát akkor dobok. Mondta Bogi.
Tényleg 11 lett, de ezen egyikük sem lepődött meg, mert Bogi és Vili tudták jól, hogy aki jószívű, annak szerencséje is van, a mesékben mindig. Hamar haza is ugrottak.
-Én most elköszönök, mondta Vili.
-Nem várod meg, hogy kinek adom a cipőt? Kérdezte Bogi.
-Már tudom, hogy kié lesz, felelte Vili.
-Ezek szerint annak idején te is kaptál egy ilyen cipőt, és te is…
-Bizony. Suttogott Vili.
-Hát akkor köszönöm a kalandot és remélem, hamarosan újra eljössz. Mondta Bogi és bement a házba.
-Anya, megjöttem! Kiáltotta.
- Jól érezted magad? Kérdezte Anyukája.
- Majd mesélek, de előbb légyszi add rá ezt a cipőt Marcira és szólj Apának is, mert ezt látnotok kell.
Így is lett. Marci megkapta a cipőt, és elindult teljesen egyedül, egyenesen Bogi felé. Nagy volt az öröm, Anyukájuk tudta, hogy lassan veheti a nyúlcipőt, hogy Marcit utólérje.