Így színes a világ!
- Egy perc, csak hozom a táskám! Kiáltotta Bogi. Gyorsan megnézte, minden megvan-e és már futott is. Az ajtóból még visszakiáltott. "Puszi mindenkinek, holnap jövök!"
Hogy hová ment Bogi? Most is, mint oly sokszor Adriéknál aludt. Mindig nagyon jól mulattak együtt, ám amit most elmesélek, minden eddiginél nagyobb és mókásabb kaland. Az egész másnap reggel kezdődött, amikor is a lányok, mi után jól megreggeliztek fogták a táskáikat és útnak indultak.
Amint vígan mendegéltek, megpillantottak egy kis malacot, aki egy jókora pocsolyában áztatta a lábait. Ez így még rendjén is volt, hiszen malacka a lelkem, ám ahelyett, hogy jól érezte volna magát közben inkább csak zokogott. Ez persze a mi kedves Bogink fülét sem kerülte el.
- Miért sírdogálsz kis malac? Kérdezte.
- Mert sohasem tudok ellenállni a pocsolyáknak és már megint vízes lett az összes csülköm. Panaszolta a malacka.
- Miért baj az, hisz malacéknál ez a módi nem? Csodálkozott Adri.
- Á! Elmúltak már azok az idők. Ha vízes csülökkel megyek tovább, eltűntetem a nyomokat és akkor anyukám 1 egész hétig nem enged a fészbukra. Szégyen, nem szégyen én függő vagyok. Mesélte szomorúan a malacka.
- Milyen nyomokról van szó? Érdeklődött Bogi
- Azokról, amiket a kottafestő készít minden nap, abban a reményben, hogy egy napon kibírom pocsolya nélkül és végig megyek az úton. Fontos feladatok várnának rám, de hát én már csak ilyen vagyok. Mondta szomorúan a malac.
- Egyet se búsulj malacka. Tudom én, mi kell neked. Monta Bogi, azzal elővett a táskájából 4 szép piros gumicsizmát. Pont akkorát, amekkora illett a malacka csülkeire.
- Remekül áll neked! Látod, ránk lehet számítani. Bogi és én mindenki gondját megoldjuk. Mondta büszkén Adri.
- Mi a másik? Kérdezte Bogi
- Hát, ez kissé ciki, de most már bevallom. Nem elég, hogy pocsolya nélkül nem tudok meglenni, ráadásul még kottát olvasni se tudok. De ha ezt bevallom anyukámnak, biztosan nem lesz több fészbuk . Aggódott a malac.
- Ne félj semmit! Te csak menj szépen haza, mint aki jól végezte dolgát. A többit majd mi elintézzük. Én ugyanis profi kottaolvasó vagyok. Ez nálunk a gitár tanulás velejárója. Mosolygott Bogi.
- Ují! Kurjantotta boldogan a malac. Meg vagyok mentve. Köszönöm, lányok. Azzal elszaladt.
Ami azt illeti, eléggé megéheztem ebben a nagy megmentésben. Szólt Adri.
- Én is szívesen ennék egy jó herkentyűburger menüt. Felelte Bogi.
- Csak akad itt egy Meki. Remélte Adri.
Nagyjából 150 méterrel odébb meg is találták a megfelelő helyet. Hogy volt-e herkentyűburger menü? Miazhogy! Javában falatoztak, amikor Adri észrevett egy lányt a szomszéd asztalnál, aki szomorúan mered maga elé, és valamit motyog is.
- Te, Bogi! Nézd azt a lányt! Vajon mi baja lehet?
- Látom belejöttél a megmentésbe. Derítsük hát ki. Szólt Bogi.
- Szia, Bogi vagyok. Ő pedig Adri. Azért jöttünk, hogy megkérdezzük, miért vagy szomorú. Mi nem vagyunk hozzá szokva az ilyesmihez. Azt szeretjük, ha mindenki hepi. Kezdte Bogi.
- Sziasztok! Zsófi vagyok. Minden oké, csak nem tetszik a nadrág, amit a nagymamámtól kaptam. Nagyon kényelmes, csak hát túl szürke. Nem szeretem a szürkét, de nem akarom megbántani, hogy nem hordom. Most éppen hozzá tartok, a nadrág itt van a táskámban, de egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy felvegyem. Mesélte a lány.
- Megtennéd, hogy odaadod azt a nadrágot egy percre? Kérte Bogi.
- Persze. Talán van valami ötleted? Kérdezte Zsófi, és átadta a nadrágot.
- Semmiség, csak feldobjuk egy kicsit. Egy perc az egész, kacsinott Bogi és berakta a nadrágot a táskájába.
- Miért raktad el? Kérdezte Zsófi.
- Türelem! Bízz bennünk! Csitította Adri.
Egy perccel később Bogi elővette Zsófi nadrágját, ami már nem volt szürke többé. Telis-tele volt szép színes gombokkal. Persze lehetett tudni, hogy ez a nagymamitól kapott nadrág, csak fel lett turbózva egy kicsit. Vidám színekkel. 
- Jó, mi? Vigyorgott Adri.
- Hogy csináltad ezt Bogi? Kérdezte Zsófi.
- Az szakmai titok! A mi dolgunk, hogy színesebbé tegyük a világot, a tiétek, hogy örüljetek. Felelte Bogi.
- Köszönöm! Esetleg tehetek valamit értetek? Kérdezte Zsófi.
- Nem hinném, hacsak nem tudod véletlenül, hová visz az út, amit a kottafestő jelölt ki a malacnak? Kérdezte Adri.
- De tudom! Most is azon járok. Felelte Zsófi.
- Tudod, csak nem mondod meg? Kérdezte Adri.
- Most én kérem, amit az imént te tőlem. Bízz bennem. Jött a válasz.
- Ha te mondod! Vágta rá Adri.
- Jó, nem bánom! Amiért ilyen kedvesek voltatok velem és a malaccal, adok egy kis segítséget. 10 lépésnyire innen vár titeket Dzsoni. Régen kalózkodásból tartotta fenn magát, de mára már annyi vagyona lett, hogy nincs szüksége portyázásra. Boldog, visszavonult életet él, és időtlenül szemléli a világot. Keresi a jó embereket, hogy megjutalmazza őket. Már vár titeket. Főleg téged Bogi, de ennél többet nem árulhatok el.
- Hát ez esetben részünkről a szerencse! Örülünk, hogy segíthettünk, de ha nem haragszol, most megyünk, mert mérhetetlenül kíváncsiak lettünk erre a bizonyos Dzsonira. Vigyázz magadra, és üdv a nagymamidnak. Mondták a lányok és már indultak is kifelé.
Tíz lépéssel odébb tényeg várta őket az a bizonyos Dzsoni, még hozzá békésen üldögélve egy gitárral az ölében. 
- Ez kölcsönos! Mondta Adri.
- Ez nagyon durva! Tette hozzá Bogi.
- Á! Ez csak én vagyok. Jelenleg ti vagytok a fontosabbak. Főképp a szülinapos! Mondta Dzsoni, azzal átnyújtotta Boginak a gitárját.
- Játszhatok rajta? Kérdezte Bogi
- Ez természetes, hiszen ez a gitár mostantól a tiéd. Boldog szülinapot! Felete Dzsoni.
- Ez szuper! Rikkantotta Adri.
Köszi! Felelte Bogi
Hiszitek vagy sem, Bogi új gitárt kapott! Hogy ez volt élete legszebb napja, ehhez kétség sem fér!